A cím árulkodhat a napokban érzett érzelmekről... A héten eluralkodott a teljes összeomlottásgon a harag, idegesség, talán aggresszivitás. Amik történnek, azok pedig csak hullámvölgyeket képeznek a két állapot között.
Múlt hét péntek: az órai munka egyest nem részletezném, egyszerűen nem ment elsőre az, amit elvártak tőlünk... Angol óra elég érdekes volt. Eleve a tanár sem egyszerű, de ezek után meg... Az óra közben valaki felszólalt, hogy ,,...ki fingott???" erre valaki, lecsapva a labdát (mivel senki sem fingott), gyorsan olyasmi hangot próbált kiadni magából, amit a tanár komolyan vett, azaz elhitette magával, hogy valaki itt bizony fingott. Erre azt mondta, hogy itt hagy minket és hadd szagoljuk egymás szagát, és el sem tudjuk képzelni mekkora parasztok vagyunk...
Hétfő: itt is az angol órát emelném ki. Nő nap volt ugye, ennek ellenére a tanár (nő) nem fogadta el az osztálypénzből vásárolt bonbont...
Kedd: nem emlékszem az angol órára (: a testnevelés óra viszont tudom, hogy jól sikerült, szekrényugrás és korláton ügyeskedés volt, mindkettőt megszerettem :) a történelem óra viszont... aznap sikerült megtudnom, hogy a csütörtöki TZ-re mégis mi kell... kb 4-5 oldal tanulnivaló + egy esszé, amit mellesleg el sem kért...
Szerda: Ildikó névnap, az újabb lehetőség, hogy a tanárt megajándékozzuk. Azonban ezt sem fogadta el. Ami újabb botrányt váltott ki (még nem zárult le) az az, hogy 2 szaktanárit osztott ki olyan embereknek, akik még csak nem is annak a felén ültek a teremben... Ehhez rakott kérdőjelet egyikőjük a tanár elé. Többszöri ,,kuss!" ,,fogd be a pofabe!" etc. után azt állította, a gyerek ordibál vele (egyébként meg nem is...) , majd meg is fenyegette egy felpofozással, sőt azt állította, hogy hazudik is a gyerek, közben ő az, aki kedvelem-nem kedvelem elv alapján adta a beírásokat. Egy kis idő múlva ki is küldte sz@rházizás és anyázás közepette. (a bunkó parasztot meg sem említem, persze mindez a ,,pedagógus" szájából)
Csütörtök: (ma) majdnem elkéstem óráról, mivel problémát okozott a helyijáratos buszon, hogy mi módon hozzák fel a babakocsit, miközben még szállnának felfelé. Ez altartott pár percig, ami éppen elég volt a buszom lekéséséhez... Annyira neccesen értem be az órára, hogy az ajtó már becsukódott, de gyorsan kinyitottam, így nem volt feltűnő. Az órát magam elé merengéssel + gépeléssel töltöttem, meg a kapott egyes miatt a tanár (nő) anyázásával (persze magamban). Biológia óra jó volt, semmi különös. testnevelés óra szintén jó volt. A történelem témazáró kevésbé volt örömteli... persze az előtte órán megírt puskával jó pár ponthoz jutottam, viszont amire nem is tudtam, hogy készülni kell, azzal buktam egy keveset... Majd szerencsére az utolsó óra (matek) elmaradt.
Persze akadt egy kis történés is mára. Ahogy sétáltam az épület felé, láttam, hogy várnak ott páran hógolyóval, de le sem sz@rtam őket. majd elkezdődött, amire számítottam, a hógolyózápor. rendületlenül mentem tovább, hallottam, ahogy elmennek mellettem a golyók majd becaspódnak, de egy sem talált el. majd nyitnám a bejárati ajtót, de fogják. Az ideget éreztem ahogy végigáramlik bennem, majd az ajtó rántása mellé rárúgtam az ajtóra, ami által egyből elengedte midnkét felettébb szellemes egyén... A többi már történelem. 8D
Have a good life...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése