Powered By Blogger

2010. július 27., kedd

Van benne valami...ésszerűség?

0 hozzászólás







Rongálás és kis értékű lopás – ez a két leggyakoribb szabálysértés, amit 18 év alatti fiatalok követnek el az országban. Az Országgyűlés csütörtök este nagy többséggel fogadta el a szabálysértési törvény módosítását, amely szerint elzárást is kaphatnak azok – köztük a 14–18 év közötti fiatalkorúak is –, akik 20 ezer forintot meg nem haladó értékű lopást, csalást, vagy szándékos rongálást követnek el.

A szegedi önkormányzat általános igazgatási irodáján megtudtuk, hogy idén június 30-áig különböző, 20 ezer forint alatti szabálysértési ügyekben összesen 876 feljelentés érkezett hozzájuk. A fiatalkorúakat egyébként 1–30 napra lehet elzárni, valamint el kell különíteni a felnőttektől. Ha több, elzárással is sújtható szabálysértés miatt – például graffitizik, amivel 20 ezer forint alatti kárt okoz, ezen kívül kisebb értéket elcsen – vonják őket felelősségre, akkor az elzárás időtartama akár 45 nap is lehet.

Horányi Miklós, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetője 3 éve azt javasolta, hogy a gyermekbűnözés visszaszorítása érdekében a büntethetőségi korhatárt 14 évről 12 évre kellene csökkenteni, valamint szigorúbban fel kell lépni a fiatalkorúakkal szemben. A 14 és 18 év közöttiek ellen évente több mint 3500 bírósági eljárás folyik az országban.

– Örülök a jogszabályváltozásnak, ami véleményem szerint visszatartó erőt jelent majd a fiataloknak. Arra azonban kevés esélyt látok, hogy a büntethetőségi korhatárt 12 évre vigyék le. Ha ezt nagyon meg akarták volna változtatni, akkor a Btk. nemrégiben történt módosításakor megteszik – fogalmazott a főügyész.


Forrás: delmagyar.hu

2010. július 26., hétfő

Újra itthon, újra itthon, újra itthon a nagy...

0 hozzászólás
Üdvözlet!

Az elmúlt egy héten apáéknál voltam, ott pedig nem igazán volt kedvem blogolni, meg nem is nagyon volt rá lehetőségem. Ott főleg tapasztalatot sikerült szerezni, de ez most más... Voltam IH-ban szombat este-vasárnap hajnal, de valahogy ez sem volt olyan, mint a Fin your love party, na de tán csak lesz még valamikor olyan jó. Sőt, most eljött valaki, aki múlt hétre ígérte a jelenését, de csak msotanra sikerült összehozni a avalós ittlétet. benne sajnos csalódnom kellett, ugyanis én úgy vettem észre MSN-en, hogy egészen jól megvagyunk, de mondhatnám úgy is, hogy mocsok mód pofára estem ): Meg aztán 2 óra körül elkezdtem magam nagyon unni,, ekkor ment el a kedvem az egésztől, ami miatt már mehetnékem, volt. Szerencsére később alex is csatlakozott a véleményemhez, így 3 körül el is indultunk, de persze frodó meg alex nem igazán talált el a kapuig, így be kellett őket várnom ismét...

Már éppen ideje lenne a jó időnek észen térni, de persze ez az idő sem olyan vészes, hisz alig kell még több ruha az eddigieknél. Talán ez az idő a sportoláshoz kedvez a leginkább, még ha kicsit nedves is.

A héten próbálok majd minden nap edzeni, mert aztán megint nem sok lehetőségem lesz rá, mivel a Balatonon leszek egy hétig.

Jók legyetek...

2010. július 25., vasárnap

Vigyázzunk magunkra...

0 hozzászólás
Ez nem lesz nagy poszt, sőt, még vidám se. Itt a jó idő, mindenki veszi elő a jobbnál jobb és a nagyobbnál nagyobb gépeit, szépen felkészítik a nyárra és aztán kezdődhet a száguldozás.

Néha azonban kicsit elszalad a ló. Ma a Promenád-on 4 motororbalesetről is írtak ami azért is különös mert eddig 2-3 naponta volt 1-1 cikk vmilyen ilyesmiről. (Autóbalesetről persze szinta minden nap de motorbalesetről tényleg csak 2-3 naponta írtak). Többet nem nagyon akarok írni, inkább csak belinkelem a cikkeket:





->->->->->->-><-<-<-<-<-<-<-
Mellesleg a tegnap este elég jól telt, legalábbis nekem. Lehet hogy vkiket kínos szituációkba hoztam vagy esetleg szájbaköptem tök véletlenül.

Egy valaki azért hiányzott. Remélem tuggya hogy róla van szó... bár az is megeshet hogy nem is tud eme blogocska létezéséről... mind1 ez van

pás

2010. július 24., szombat

naggyábólmindenszarság

0 hozzászólás
csősz...

per pill ezt csinálom: gépezgetek, pipázgatok, beszélgetek és mostmár blogolgatok egyet :D

áá igazából még mindig nincs ihlet de na... pill írt vmi porbafingó msn-en :D

a szal bulizunk egy hatalmasat és vhogy úgy tervezem hogy nyáron ez lesz az uccsó (ezt mondjuk lehetetlen betartani) mert tanulni kell a köcsög pótvizsgára ami mához egy hónapra lesz :D

múlthéten szerelmes szombatom volt de ezt inkább nem részletezném, mindenki gondoljom amit akar leszarom, meg ez igazából nem is idevaló... ez a szombat most más lesz... ivó-szombat :D remélem kurnagyonfaszakirályságos lesz :D

most asszem nem fogok linkelni semmit... tömény betűháború...

majd hnap a nagy másnaposságban MEGPRÓBÁLOK írni bár nem célom berugni, egy sime de kurvajó estének örülnék a legjobban, de hogyha ezt csak egy bizonyos mennyiségű alkohollal tudom elérni akkor nem fogok szarakodni :D

na mára ennyi
pás

2010. július 16., péntek

van itt minden öcsém...

0 hozzászólás

ááá faszom, ez blogolás nem nekem való. Nem jut eszembe semmi, folyamatosan azon kattogok hogy "már megint itt van egy kurva légy" meg hogy már nem is én izzadok hanem a szék amibe ülök, szal ez tényleg nem az a pillanat...

nem tudom hogy egyébként mirl kell írni egy blgon... magamról meg hogy mivoltvelem? vagy csak hülyeségeket ekell írni hogy jőt röhögjön a nép? vagyis az a 4 rendszeres olvasó akik közül az 1ik én vagyok?? nem tom... összeollózok vmit és majd meglátjuk hogy mivan...

na pár infó a tegnapról:
mivel szar a gyújtásom, elmentem faterhoz hogy basszon már neki vmit... szépen eltolom a szaromat 60.000 fokba, egy lájtos kajálás amit ők ebédnek hívtek délután 5 órakor, "na nézzük azt a gyújtást" elhangzik a mondat amire másfél órája várok, szépen kimegyünk, fater elkezdi szétkapni közbe kérdez ez-ezt hogy mégis mi a problem és ezután kezdődnek a rossz dolgok...

"Milyen munka ez????" "ÚÚÚÚÚristen!!?" "Szarból nem lehet várat építeni..." és jött a klasszikus amit már régebben is mondott: "Hiába csinálom meg, ha nem lesz meg a becsülete..." <-- ezt részben értem és részben nem. Azért értem mert ugye gyerek vagyok és én csak törni zúzni tok szerinte ami ha motorozásról van szó nagyrészben igaz. Azt viszont nem értem hogy mi is lenne itt a becsület? Ha megcsinálja tartsam vitrinbe és csak suliba járjak vele? vagy mindenhova alapáraton pöfögjek? Azt is mondták hogy pl: Ők is kímélik a chopper-t és csak úgy mennek vele mindenhová hogy pöf-----------------------pöf-----------------------pöf------------pöf

De én így nem tudok menni mert héhahó: Nekem cirka 2-300 köbcentivel kevesebb van... nekem az 50 km/h is kicsit odahúzott alapjáratot jelent vhogy így pöfpöfpöfpöfpöfpöfpöfpöfpöf

így kíméljed... mellesleg aztán fater nagynehezen beröffentette és jöttek tovább a gondok... hogy lett ez újrabaszva stb. (nem részletezem mert úgyse érti senki)

most ott tartok hogy új lendkereket és tekercseket keresek de a lendkerék lenne igazán az életmentő ami a legolcsóbb esetben is 13.000 péz ...

de amit igazán furcsállottam hogy azt mondta fater hogy amit szeretnénk csinálni arra áldozni kell és félretenni és nem egyszer-egyszer beleölni 5-10 ezer forintot... na itt kicsit kiakadtam... FÉLRETENNI?????? Én?? aki így se kapok szinte semmi lóvét amit meg még is azt eltankolom... most van egy egy ötezresem, na majd gyűjtök telóra, gépre vagy vmire... hát kb. 3 napig volt az enyém a lóvé, mostmár ezt is megette a szimó :D ez vicces :D

jajj, eszembe jutott az mikor fater monta hogy amennyit erre a szarra ráköltöttem már tudtam vna venni egy jó motort... hát tippeket várok 80.000 ft-ér milyen motort tudok venni ami NEM simson és nem robogó és jó állapotban van és ráadásul 50 köbcenti csak hogy legalább közúton vezetni tuggyam kockázatmentesen... tessék fel van adva a lecke rendesen...


na nem írok több szarságot, asszem most napokra elegem van magamból :D megyek és szerzek vhonnan egy kurva lendkereket :D

pás


2010. július 14., szerda

Hogyan ne b@sszanak meg a zsaruk? (angol tudás ajánlott)

2 hozzászólás
Gondolom te is sokszor rezzentél össze, mikor gyanúsan feléd közeleg(nek) a rend őre(i), aztán meg kiderül, hogy semmi bajuk sincs. De a rutin ellenőrzés is lehetséges, így ezesetben vannak dolgok, amiket ilyenkor jobb hanyagolni, ugyanis nem vagyunk ekkor felülrendelt helyzetben, de az, hogy ki van felül, ki van alul, az később lehet fontos ;-D

Füstbomba HOWTO

0 hozzászólás
ha esetleg kedvet kaptál láthatatlanná tenni pár ilyennel az utcát, akkor rögzítsd, és küldd el a videót :D Ha pedig valaki akadékoskodik, fuss gyorsan azzal a kamerával/telefonnal :)



2010. július 6., kedd

Professor Green, úgysem ismeritek (:

0 hozzászólás

zene, mert jók voltatok

0 hozzászólás

RE

0 hozzászólás
Üd.! indigen elmondta a lényeget az előző posztban rólam, ezt nem is részletezném túlzottan. A buli valóban jó volt, jól esett, hogy a fejem úgy-ahogy kitisztult kicsit a dolgoktól, megismétlendő tevékenység. A bajam persze most is adódnak, van amit most nem is szeretnék leírni, elég ha most ez épp bennem marad... Olyan rengeteg minden ezen felül nem annyira történt, az unalom sűrűn rámlel. Igyekszem nem belemerülni a problémákba, mert akkor cask lent maradok.
Nők terén semmi változás, tehát tovűbbra is semmi, persze továbbra is ugyanúgy zavar... Időjárás egyértelműen tetszik legtöbbször, szerencsére pont jókor esik az eső, így problémám nemigen adódik belőle.
Most nem tudok hirtelen többet írni, a rendszerességet is próbálom bevezetni, best wishes...

2010. július 4., vasárnap

pfúúú

0 hozzászólás
hát mostanság nem nagyon írtam de megpróbálok szakítani a hagyománnyal. túl vagyunk egy eszméletlen kibaszott jó bulin ami sztem elég szarul kezdődött és nem is volt akkor mint a múltkor de azért nem volt olyan rosz sem :D szerencsétlen tominak ellopták a motorját, a kutya megette a hörcsögöt vagy mit vakerált szal ő elég szarul van mostanság :D na mást nem is írok csak hogy mégis legyen vmi bizonyítéka annak hogy élek :D