Hello!
A múlt hét egész jó volt, már ha csak a hétvégét vesszük is. Hét közben is csináltam ezt-azt, elhülyéskedtünk a szilvaszedés közben, házimunka, etc. Pénteken Szegedre mentem át, ahol kisebb várakozás után meglettek a többiek, így lettünk összesen hárman. Ücsörögtünk a Kárászon, többiek sörözgettek, egyszer csak arra sétálgat Liptai, meg Karsai, és igen, mások, mint a tévében, még ha nem is beszéltünk velük. Bár poén lett volna, de azért leszólítani mégsem volt pofánk őket... Aztán valahogy úgy tűnt al lett pazarolva az egész, blicceltünk egy kört, Tesco... A pia körül voltak viták, de azért mégiscsak lett véve közösen egy Kalinka Szamovár, meg mellé zsömle, felvágott. A zsömlébe a felvágottat a kezünkkel vájt lyukba gyömöszöltük bele valamelyest, majd kiderült, hogy nem 6, hanem 5 szömle lett véve... majd sörözgettünk egy darabig, egész a rakpartig, ahonnan senkit sem találva elmentünk a Hild kapuhoz, ahol iszogattunk kicsit, majd hirtelen egy csomó ember körénk gyűlt, aminek örültünk, azt hittük, egyedül leszünk késő estig, de nem... Megismerkedtem egy általam eddig sosem látott lányt (3 hét alatt a harmadik...), akivel beszélgettünk, stb. majd hazaút, vagyis buszra.
Másnap nem nagyon volt semmi, az estére tartogattam magam. Az este el is jött, a nyár utolsó bulija elé néztünk, ami egy darabig nagyon jó volt, aztán meguntuk. Persze, mire meguntuk, addigra fél 4 volt már kb. , addigra ki is buliztuk magunkat. Táncolgattunk pár lánnyal, de egyel meg is volt beszélve, hogy találkozunk, találkoztunk is persze...
Ha jól emlékszem, olyan fél 6 körül estem ágyba, majd fél 12 körül felébresztett a kicsik puskazaja... Szóval így alakult ez a 6 nap nagyjából, akit/amit kihagytam, azért bocsánat ;)
Bye...
2010. augusztus 30., hétfő
2010. augusztus 24., kedd
'ssup?
Na heló!
Kicsit szünetelt úgy látom az írás, indigen sem igazán töri magát... Lényeg, hogy én most itt vagyok, jól vagyok írok. Tényleg! Jól vagyok 8D Ez egészen jó, sőőőt. Voltam múlt héten Szegeden, ahol mondhatni jó volt lenni, csak elrontottam ezt-azt, de ebbe most nem megyek bele, lényeg, hogy nővel kapcsolatos. Szombaton strand, de nem volt kedvem fürdeni, csak kicsit ,,belecsobbantam" a termálvízbe. Már akkor is tudtam, este IH lesz... Jó is lett aztán egy darabig, ahogy szokott, de most elhúzódott a jó része kicsit, mármint huzamosabb ideig volt jó :) Összeismerkedtem az elmúlt 2-2,5 hétben 3 lánnyal, egyel pedig régen találkoztam, és tőkre jól elvoltunk, csak kár, hogy barátnál többnek nem akarom. Múlt héten pénteken elnevezett Buldog (tudom hogy két LL, de ő így írja ) mágnesnek, valószínűleg azért, mert szerinte vonzom a nőket, vagy ilyesmi, igazából lehet ő sem tudja :'D
Alex meg valamin berágott nagyon a buli után, amit igazából nem értek, meg ő ma pótvizsgázott, nem tudom hogy sikerült neki, remélem jól...
Alakul már az új gép, persze nem végleges még, nincs is összeállva, de történtek lépések. Kb. 2 héten belül komplett lehet a dolog, de annyira nem akarom elkiabálni. Jut még eszembe, hogy évnyitóról is kellene infó, fodrászhoz is illene már mennem, öltönynadrág nincs megvarrva, pénzt szeretnék csinálni... kaptam egy ötletet, ami jól hangzik, de még azt jó lenne átfutni még egyszer, ugyanis érdemes lehet többet tudni.
Egyelőre ennyi, nem tudom, hogy olvassa-e ezt egyáltalán valaki, de azért mégis köszöngetek, írogatok, megszólítgatok...
Na jól van, God bless you...

2010. augusztus 14., szombat
Volt valami?
Na szép estét nektek!
Odavoltam tegnap a híres(?)-neves(?) megyeszékhelyünkön estézni, nem mintha év közben nem járnék oda eleget, de most nem suli miatt, haverok miatt voltam. Sz.v.sz. nem volt rossz az este maga, csak kissé sokat battyogtunk tanácstalanul, ugyanis nem igazán találtunk embereket, akiknél lehorgonyozhatnánk. Mellesleg találkoztam két lánnyal, akik valamelyest reményt, adtak, hogy mégiscsak van valami közöm a másik nemhez, amit eddig is tudtam, csak nem jelentkezett a valóságban, ez épp olyan mint úszni tudni, víz nélkül... Iszogatás is volt persze, de én azért odafigyeltem magamra, még ha volt is olyan aki nem. Ezt nem fényezésképp mondom, aki mások jókedvéért iszik abban túlteng a csordaszellem. Voltak rendőrök is persze-szerencsére nem akadtam össze egyel sem, de miért is kellene aggódnom? mindegy is...- , de nem problémáztak azon, hogy mi ott iszogatunk a köz terén, ha nem tudnátok, ezt büntetik :)
Érdekes, hogy ha van a vérünkben egy kis alkohol, akkor mennyivel csökken az az érzet, hogy milyen unalmas is egymagunkban, sötétben 2,5km-t sétálni hazafelé.
Gondolom senkit nem tölt el örömmel az a gondolat, hogy közeleg az a nap, amit én először sírással köszöntöttem...a -nehéz kimondani- szeptember elseje :O Hihetetlen, de igaz! Inkább nem is beszélek róla, mindenki át tudja ezt érezni...
Az idő elég érdekes, 36-7°C-os maximumok, este pedig hangtalan villámlás, ami mennydörgés nélkül nem is olyan félelmetes, nem mintha annyira félelmetes lenne, de néha meg lehet tőle ijedni, ha elég hangos hozzá, és idegesítő is lehet, ha nem tudsz tőle aludni :) És az a rossz még ebben az időben, hogy a szobában megint át lett lépve a 30°C...
Egyelőre ennyit írtam, lehet még fogok egy héten belül, majd meglátom, Bye...

2010. augusztus 9., hétfő
Ithhon...
Hali!
A múlt hetemet Siófokon töltöttem, ami úgy összességében inkább azt mondanám, hogy nem volt rossz. Épp hogy csak hazaértem, már mentem is az íhába, ahol csak rövid ideig éreztem jól magam valahogy, ami miatt el is ment a kedvem tőle, szóval más program lesz kitalálva... meg más dolgok is rosszul estek, de ennek van aki nem örülne, bár nem mintha ez meghatna, vagy ilyesmi, de hát na. Tegnap Alexszel unalmunkban és éhségünkben lementünk a Teszkóba, persze ebben csak az a jó, hogy gyalog :) úgy saccoltuk, hogy ez olyan 6 és 10 kilométer közé esik.
Valahogy érződik az iskola közeledése, ami nem túl jó, de ezzel mit lehet kezdeni? na ez az, hogy semmit...
Lassan erőltetni kellene a gépem lecserélését, ugyanis az újonnan rákötött USB eszközöket nem hajlandó felismerni, persze elég lenne egy windóz reinstall, de ha már úgy is régóta tervezem a gépet, akkor miért ne legyen együtt a kettő? meg az USB-s dolog azért nagy probléma, mert így telefonról gépre és fordítva történő adatcsere blokkolva van :( Akit érdekel, hogy milyet tervezek, az kérdezzen rá kommentben :)
Elkezdtem olvasni egy könyvet, aminek Apák könyve a címe, ha gondoljátok nézzetek utána, engem valahogy leköt, de nem csak a kiránduláson illene időt szánni rá...
Igyekeznék az edzéssel, de néha csak úgy elslisszanok felette, ami olyan rossz érzés, mert tudom, hogy szeretném csinálni.
Jó dolog viszont, hogy A mentalista című sorozat első évadát elkezdték hétköznapokon nyomatni az ertéelen 19:05-kor 8) Valamiért nagyon tetszik ez a sorozat, nem tudom Ti hogy vagytok vele.
na minden jót!

2010. augusztus 8., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)