Powered By Blogger

2010. május 25., kedd

what da f%#K is da problem w/ me???

0 hozzászólás
A mai nap valahogy sz@rul fejeződik be, de erről mindjárt, csak a hétvégéről is pár szó. Mondjuk nem történt túl sok érdemleges, füvet nyírtam, stb. Motorozni is voltunk Alexszal, eleinte csak óvatosan, mert gáz volt a mocijával pár napig, így kezdetben nem mentünk a szokásos módon.

A mai nap normálisnak tűnt, de aztán mégsem... Az angol óra szokásos módon azzal az idióta tanárral indult, aki dogákat osztott. Persze össze lett vonva a két csoport, így megtelt a terem. Nem volt úgy komolyabb zajongás, csak a szokásos, de ennek ellenére is mindössze ~3-4-szer szólt. Rám konkrétan talán egyszer, de azt sem igazán mondanám szólásnak. A vége felé közeledett az óra, erre közli, hogy én és a padtársam is kap egy-egy szaktanárit... Indok: ,, hányszor szóltam, meg hányoszor rátok néztem...". Ránk nézett??? És??? Azzal, hogy ránk néz mit tudunk kezdeni? Úgy mondta, mintha neki lenne akkora tekintélye, hogy a nézésére csendben leszünk... Töri órán nem volt semmi, nyelvtan órán meg lettünk fenyegetve egy OLYAN tollbamondással, kémián darált a tanár szokása szerint... Tesizni felszerelés nem léte miatt nem tesiztem, műszaki rajzon meg nevettem párszor...

Délután lementünk motorozni Alexszal, egyszer gyertyát kellett cserélnem -felmelegedett a kis rohadt- , aztán elléptünk A játszóra, ahol valahogy egyszerre sz@r embernek éreztem magam, hogy a legjobb -talán- egyetlen barátom is lehúz/leblamál, etc.

Ajánlott múvi: Zombieland
Keddenként a MENTALISTA 8D

2010. május 24., hétfő

2010. május 20., csütörtök

{]Napi - Zene[}

0 hozzászólás
Ma szépen lájtosan meghalgatjuk Damian Marley új albumáról az As we enter című számot amit Nas-el közösen ad elő.

Damian Marley ft. Nas - As we enter

Ha nem tudod meghallgatni klikk ide

Jó zene hallgatást!!!

óóóóóóóóó

0 hozzászólás
csáááááá.

Elég régen írtam és ennek semmi különösebb oka nem volt csak annyi hogy elfelejtettem és közben rájöttem egy csomó dologra amit majd szépen idővel megosztok :D Az a legrosszabb a blogolásban hogy nem tudok mit írni... vagyis hát de. Szar a szimóm :'( csak ennyi jut eszembe, ja meg hogy már 340 a benzin... jee... mondjuk most úgy néz ki hogy nem nagyon fog kelleni de azér csak héé'... meddig fog még felmenni :D

Rájöttem hogy a Napi Zene hülye ötlet volt mert lusta vagyok minden nep egy zenét felrakni, de majd azért próbálok :D

na pás, ebbe a postba ennyi elég :D

2010. május 17., hétfő

Szerinted?

0 hozzászólás

Keleti művészetek...

0 hozzászólás
Elképesztő technikai megoldások, hihetetlen effektek, örökre a szívünke záródó jelenetek. Meglátszik rajta az igényesség, a hosszadalmas gondolkodással vászonra vitt kivitelezés, és persze a drágáé' megírt forgatókönyv ;D







2010. május 16., vasárnap

Csöcsöket mindenkinek !!!

0 hozzászólás
Na újra itt vagyok és egy überfaszakurvakirály szombat estén vagyok túl :D Ez már nagyon hiányzott, de legfurcsább az volt hogy még anyu is küldött :D Az egész még pénteken kezdődött mikor Frodó haverom feldobta a témát hogy menjünk és szombat délelőtt le is tisztáztuk hogy megyünk. Ahogy kezdett esteledni egyre jobban úgy nézett ki hogy esni fog az eső és nem megyünk de aztán hálistennek elállt :D Háromnegyedtizeneggykor (direktírtam így) beállítottam Frodóhoz aki közölte hogy gyalog megyünk. *@#'*^°?! Hátjó. kerek 20 perc alatt ode is értünk, de alig-alig volt 20-30 ember. Itt kicsit elkeseredtem hogy de szar. Idővel azonban tömve lett a hely és innentől állatkirály volt. :D Zúzós kis buli.... Csak ennyit tudok írni...

na mindenkinek minden jót és próbáljatok jók lenni (de csak a szüleitek előtt) :D


CSÁÁÁ

2010. május 15., szombat

Guess who's back?!?!?

0 hozzászólás
Régen írtam, most valamelyest próbálom ezt bepótolni.
Voltam osztálykiránduláson, ahol nem volt olyan sok program, így inkább az estét próbáltuk színesíteni az 5 főt számláló szobában. Első este nem nagyon sikerült innom, mivel ugye a szénsavasat nem nagyon szeretném magamba folyatni. Viszont leültem vízipipázni, amit bár nem tudok élvezni, jó poén néhanapján. Mint kiderült pipázás közben, egészen jól tudok karíkát fújni, amivel még önmagamat is megleptem. Első este is volt egy kisebb ivási baleset, ez konkrétan hányással nem járt, de össze-vissza csókolgatott mindenkit. Másnap mentünk túrázni, ami kb. 4-6 órán át tartott, ezalatt több, mint 12kilométert tettünk meg. A lábaimon eközben volt nem egy kullancs, ezekből egy mejdnem az ágyékom bensőbb területeire is eljutott, khm... (de persze az én ,,kis" drágámat nem érte semmi ;-D) A szombat este viszont számomra is jól siekredett, ugyanis visszakapuk az előző estén elkobzott borainkat. persze nem cask bort ittam, volt közte pálinka, egy kis sör, és vodka-narancs is egy kevéske. Ezzel sikerült egy felszabadultabb közérzetet előidézni, ami egészen jó érzésnek hatott. Pont elég volt amennyit ittam, nem volt bajom egy pár óra után már. Másnap indulás volt hazafelé, ami mellesleg 6 órahossza volt, de én hamarabb leszálltam, mivel pont útbaesett a lakhelyem. A rossz az volt csak, amikor a hazaúton elkezdtek fejbedobálni műanyag üvegekkel... Elég idegesítő volt, de nem akartam az ő szintjükre esni, így mindössze egyetlen egyet dobtam vissza, amivel sikeresen fejbe is találtam valakit.
A szállás egyébként nem volt a legújabb, de megszokhatónak bizonyult. A konyhán sem főztek olyan rosszul, de persze volt aki kevésbé értékelte pozitívan, véleményem szerint ehetőek voltak a kapott étkek.
Azóta meglett a C510-em, de még 4GB-os M2-es memo.kártyát + tokot sem sikerült még szereznem, sőt, egy USB Bluetooth-ot is veszek hozzá, amit, ha a gépre kötök, azon keresztül tudok mobeiltelefonról internetezni :) Szerintem nem hangzik rosszul, még ha nem is egy WiFi...
A héten nem sokminden történt, de annyiból jó volt, hogy sok óra elmaradt, mivel nem volt bent pár pedagógus, ráadásul sem kedden, sem szerdán nem voltam iskolában, mert hordozható EKG volt rajtam 24 órán keresztül. Amiben akadályozott leginkább, az az alvás volt, fel is keltem párszor.

Egyre jobban érzejm úgy, hogy kevés pozitív történés esik meg velem. Itthon mutatkozik ez meg főleg, ami elég zavaró, idegesítő, szóval napi szinten összeomlok kicsit. A másik iylen dolog az önbizalmam rombolása anya által, ami szinten nagy mértékben jól eső dolog, uygebár...
Erősen el vagyok punnyadva fizikailag, agy ideje lenne már edzenem :-/ Szóval ez még holnap délelőttre marad.


Jók legyetek!

2010. május 14., péntek

{]Napi - Zene[}

1 hozzászólás
A mai választásom a a Timbaland-Morning After Dark-ra esett !! :D

Meghallgatom: Klikk ide aztán klikk a Megnyitás-ra!!!

Ha nem tudod meghallgatni klikk ide

pás.

M.E.G.É.R.K.E.Z.T.E.M !!!

1 hozzászólás
csumicsácső!!!
A mai napon sikeresen csatlakoztam a bloghoz mint szerző :D Próbálok majd minél többet írni bár nem garantálom se a rendszerességet, se semmi mást. Próbáljon mindenki rugalmas lenni, a mai világhoz úgyis az kell :D Nem fogok a alkohol és a drogok negatív hatásáról beszélni, végtére is egyszer élünk :D Próbálok majd behozni egy Napi-valami topicot ,de ez még a jövő :D

na csá mindenkinek xD


indigen205