Voltam osztálykiránduláson, ahol nem volt olyan sok program, így inkább az estét próbáltuk színesíteni az 5 főt számláló szobában. Első este nem nagyon sikerült innom, mivel ugye a szénsavasat nem nagyon szeretném magamba folyatni. Viszont leültem vízipipázni, amit bár nem tudok élvezni, jó poén néhanapján. Mint kiderült pipázás közben, egészen jól tudok karíkát fújni, amivel még önmagamat is megleptem. Első este is volt egy kisebb ivási baleset, ez konkrétan hányással nem járt, de össze-vissza csókolgatott mindenkit. Másnap mentünk túrázni, ami kb. 4-6 órán át tartott, ezalatt több, mint 12kilométert tettünk meg. A lábaimon eközben volt nem egy kullancs, ezekből egy mejdnem az ágyékom bensőbb területeire is eljutott, khm... (de persze az én ,,kis" drágámat nem érte semmi ;-D) A szombat este viszont számomra is jól siekredett, ugyanis visszakapuk az előző estén elkobzott borainkat. persze nem cask bort ittam, volt közte pálinka, egy kis sör, és vodka-narancs is egy kevéske. Ezzel sikerült egy felszabadultabb közérzetet előidézni, ami egészen jó érzésnek hatott. Pont elég volt amennyit ittam, nem volt bajom egy pár óra után már. Másnap indulás volt hazafelé, ami mellesleg 6 órahossza volt, de én hamarabb leszálltam, mivel pont útbaesett a lakhelyem. A rossz az volt csak, amikor a hazaúton elkezdtek fejbedobálni műanyag üvegekkel... Elég idegesítő volt, de nem akartam az ő szintjükre esni, így mindössze egyetlen egyet dobtam vissza, amivel sikeresen fejbe is találtam valakit.
A szállás egyébként nem volt a legújabb, de megszokhatónak bizonyult. A konyhán sem főztek olyan rosszul, de persze volt aki kevésbé értékelte pozitívan, véleményem szerint ehetőek voltak a kapott étkek.
Azóta meglett a C510-em, de még 4GB-os M2-es memo.kártyát + tokot sem sikerült még szereznem, sőt, egy USB Bluetooth-ot is veszek hozzá, amit, ha a gépre kötök, azon keresztül tudok mobeiltelefonról internetezni :) Szerintem nem hangzik rosszul, még ha nem is egy WiFi...
A héten nem sokminden történt, de annyiból jó volt, hogy sok óra elmaradt, mivel nem volt bent pár pedagógus, ráadásul sem kedden, sem szerdán nem voltam iskolában, mert hordozható EKG volt rajtam 24 órán keresztül. Amiben akadályozott leginkább, az az alvás volt, fel is keltem párszor.
Egyre jobban érzejm úgy, hogy kevés pozitív történés esik meg velem. Itthon mutatkozik ez meg főleg, ami elég zavaró, idegesítő, szóval napi szinten összeomlok kicsit. A másik iylen dolog az önbizalmam rombolása anya által, ami szinten nagy mértékben jól eső dolog, uygebár...
Erősen el vagyok punnyadva fizikailag, agy ideje lenne már edzenem :-/ Szóval ez még holnap délelőttre marad.
Jók legyetek!

0 hozzászólás:
Megjegyzés küldése